Információk a Mensa felvételi IQ-tesztjéről

Nap mint nap találkozunk IQ-tesztekkel magazinokban vagy akár az interneten. (Többek között itt, a Mensa weboldalán is található egy online próbateszt.) Sajnos a legtöbbről nem derül ki, hogy ezek bizony nem igazi IQ-tesztek, csupán szórakoztató játékok, amolyan szellemi erőpróbák. Egy igazi IQ-teszt előállítása ugyanis rettentően drága és időigényes feladat, hiszen ezeket a teszteket előzetesen több ezer, több tízezer, speciális szempontok alapján kiválasztott emberen tesztelik, azaz “sztenderdizálják”. A Mensa-tesztet kitöltve végre igazi, nemzeközileg is elfogadott, hivatalos eredményt adunk.

Bár a Mensa HungarIQa Egyesület által használt IQ-teszt kitöltése önmagában is nagy élmény, de a szórakozáson kívül még egy okból érdemes belevágni ebbe a szellemi kalandba: a Mensa-tagság legfontosabb feltétele ugyanis egy olyan teszteredmény elérése, amelyre csak az emberek 2 százaléka képes. “A 2 százalékos léc átugrása” elsőre talán túl nagy kihívásnak tűnhet, de nem érdemes megijedni: az elmúlt 10 év tapasztalatai alapján a tesztírók körülbelül fele-kétharmada megfelel e kritériumnak. (Ez azt mutatja, hogy a tesztírás “bevállalása” már eleve elég komoly szűrőként funkcionál.)

A Mensa rendszeresen tart tesztírásokat az ország nagyobb városaiban. Budapesten, a minden hónap első szombatján tartott tesztírások előtt, 15 és 16 óra között agyműves foglalkozást is tartunk: szórakoztató és fejtörő játékokat lehet kipróbálni ingyen, mindenféle kötelezettség nélkül. 

Milyen a teszt?

A teszt nem igényel előképzettséget, csak a logikus gondolkodás képességét, rugalmasságát méri. Kizárólag ábrákból áll, így nyelvi, vagy számolási képességre sincs szükség.

Meddig tart?

A tesztírás (az előadással együtt) körülbelül 2-2,5 órát vesz igénybe. Az előadáson rengeteg érdekességet megtudhatsz a Mensáról, az intelligenciáról és magáról az IQ-tesztről.

Titoktartás

A teszt értékelését hivatásos pszichológusok végzik.
A teszteredményt a Mensa titkosan kezeli, az eredményről csak a tesztíró kap értesítést az általa előzetesen megadott e-mail címre.

Korhatár

A Mensa teszt megírásának alsó korhatára 17 év.
Két tesztírás között mindenki esetében legalább egy évnek kell eltelnie. (Ezeket a honlap figyeli, és elvileg jelentkezni sem enged a tesztre).

A tesztírás díja 4000 Ft.

A kiválasztott tesztírásra itt, a honlapon kell jelentkezni. A részvételi díjat jelentkezéskor, bankkártyával lehet kifizetni.

Tesztírások időpontjai