Az intelligencia

A XX. század elején Alfred Binet még nem tudhatta, milyen versengést fog elindítani az első intelligenciateszt összeállításával. Ő eredetileg gyermekek értelmi képességeihez készített mérőeszközt mentális fejlettségi szintjük meghatározására. Azóta már sok mindent tudunk az intelligenciáról annak ellenére is, hogy egységesen elfogadott definíciója még nem született. (Kevés olyan fogalom lehetett a tudománytörténetben, amelynek csupán a definiálására két önálló konferenciát is összehívtak.) A meghatározások vitáját az a definíció próbálta lezárni, amely azt mondta: az intelligencia az, amit az intelligenciatesztek mérnek. Ezt a kissé tautológiás definíciót használják a pszichológusok máig is a pszichometriai intelligencia meghatározásaként.

Azt általában a laikusok is tudják, hogy az intelligencia valamiféle általános problémamegoldó képesség. A kérdés így már az, hogy miféle problémák azok, amelyek megoldása összefüggésbe hozható az intelligenciával. Ezen a ponton már megoszlanak a vélemények. Vannak, akik csak a racionális, logikai problémamegoldó képességet és a nyelvi képességeket, és akadnak, akik például a "hogyan ugorjunk le a műugrótoronyból tripla, csavart szaltóval úgy, hogy talpra érkezzünk?" típusú problémák megoldási képességét is az intelligenciához tartozónak tekintik. (Gardner többszörös intelligenciaelmélete a fogalmat kitágítva hét faktorát különbözteti meg az intelligenciának: 1. logikai, racionális, 2. téri, 3. nyelvi (verbális), 4. zenei, 5. mozgásos (testi, kinesztetikus), 6. interperszonális (személyközi), 7. intraperszonális (személyen belüli). Az általánosan használt intelligenciatesztek többnyire legfeljebb az első három faktor némelyikét mérik, és sok kutató vitatja a többi faktor létjogosultságát az intelligencia fogalmán belül.)

A nyelvi faktor felveti az intelligencia, illetve a tesztek kultúrafüggőségének kérdését. Az USA-ban több próbálkozás történt arra, hogy bebizonyítsák, a fehérek átlagos intelligenciája magasabb a feketékénél. Ez sikerült is, a teszteket azonban fehérek állították össze. Az összehasonlításkor a feketék rosszabb eredményének értelmezésére több magyarázat is született; ma már több országból származó eredmények is azt jelzik, hogy egy rosszabb szociális-gazdasági helyzetben lévő kisebbség átlagos intelligenciája általában alacsonyabb, mint a jobb helyzetben lévő többségé, és ennek oka elsősorban a rosszabb lehetőségekben rejlik. Ezzel egy hosszú vita is lecsendesedni látszik, amely az intelligencia örökölhetőségének, illetve környezeti tényezők által való meghatározottságának mértékéről szólt. A két tényező súlyát ma nagyjából egyformának tekintik, hangsúlyozva, hogy a kettő nem választható el egymástól, inkább kölcsönösen teret nyitnak a másik hatásainak érvényesüléséhez. A környezeti hatások elsősorban a pubertáskor végéig játszanak lényeges szerepet: a táplálkozás, a környezet ingergazdagsága, az iskolai oktatás színvonala, a szellemi kihívások mind fontos tényezők az intelligencia kamaszkor végére stabilizálódó értékének kialakításában. Úgy tűnik tehát, hogy ezt a tulajdonságunkat is nagyrészt a szüleinknek köszönhetjük, egyrészt a poligénes (sok-kis-génes) öröklődés szabályainak megfelelően genetikailag, másrészt gyerekkori környezetünk alakítása miatt. Két kiugróan intelligens szülőnek ugyanakkor valószínűleg kevésbé intelligens gyerekei fognak születni a "visszatérés az átlaghoz" genetikai szabálya alapján.

Az intelligenciaszint jellemzésére az intelligenciahányados (intelligenciakvóciens; IQ) használatos. Az IQ a mentális kor és a valós életkor hányadosának százszorosa (mert a pszichológusok nem szeretik a tört számokat), azaz IQ = (mentális kor / életkor) x 100. Így a képlet alapján például egy 4 éves gyereknek, aki egy átlagos 6 éves szintjén teljesít szellemi feladatokban (ír, olvas, számol, beszél stb.), 150-es az IQ-ja. Egy 40 éves felnőttről ugyanakkor nyilván nem mondhatjuk el ugyanezt, ha szellemileg egy átlagos 60 éves szintjén áll, vagyis a képlet csak gyerekekre alkalmazható.

A laikusok sokszor összekeverik a műveltséget az intelligenciával, sőt még az intelligenciatesztek is sokszor tartalmaznak egyértelműen a műveltségre vonatkozó kérdéseket. Ez azért lehetséges, mert a két tulajdonság legtöbbször együtt jár (korrelál), de nem ugyanaz. Az intelligens emberek általában műveltek, mert nagyobb információfeldolgozási kapacitásuk, gyorsabb gondolkodásuk miatt éheznek az információkra. A művelt emberek intelligenciája viszont nem feltétlenül nagyon magas. (Ugyancsak egyoldalú az intelligencia kapcsolata a kreativitással. A magas kreativitásnak feltétele ugyan a legalább átlagos intelligencia, más kapcsolat azonban nincs közöttük.)

Mindenesetre érdemes jól megválasztanunk a szüleinket, mert az intelligencia egyik legstabilabb személyiségvonásunk. Nem változik az öregedéssel, annak ellenére sem, hogy abszolút értékben értelmi képességeink 30 éves kor után szüntelenül romlanak, az intelligenciatesztek ugyanis tekintetbe veszik az életkor hatását a gondolkodás sebességére...

Kovács Kristóf
és
Rigó Péter,
a Mensa HungarIQa felügyelő pszichológusa